HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

 

Minden hónap 31-én

Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért.

Ha már meg vagyunk fosztva a szentségi áldozástól, legalább pótoljuk, amennyire lehet, lelki áldozással. Ezt minden pillanatban végezhetjük, hiszen úgyis állandóan vágyakoznunk kell a jó Isten látogatása után.

Hát mit csinált nekünk a jó Isten, hogy gyakorta megszomorítjuk, hogy újra halálra visszük azt, aki megváltott minket a pokoltól? Kellene, hogy minden bűnös, amikor a tiltott öröm után megy, találkozzék az úton, mint Szent Péter, Krisztus Urunkkal, aki így szólna hozzá: „Oda megyek , ahová te most mégy , hogy ott újból keresztre feszíts.”

Milyen nagy dolog az is, hogy van szívünk, és bár egészen kicsiny, mégis arra való, hogy Istent szeresse! Mily szégyenletes tehát, hogy az ember, akit Isten ily magasra helyezett, oly mélyre tud süllyedni!

Milyen szép a mennyei és földi Egyház egysége! Amint Szent Teréz mondta: „Ti már győztetek, mi még harcolunk, de egyek vagyunk Isten dicsőségére”.

Ó, ha a keresztények képesek volnának megérteni Krisztus Urunk lelkében szóló szavait: „Szegénységed ellenére is közelről akarom látni szép lelkedet, amelyet magamért teremtettem. Oly nagynak alkottam, hogy csak én tudom betöltetni. Oly tisztává tettem, hogy csak az én testem táplálhatja. „

Valaha Krisztus Urunk járókká tette a sántákat, meggyógyította a betegeket, föltámasztotta a halottakat. Sokan voltak ott, akik tulajdon szemükkel látták a csodákat, és mégsem hittek. Az emberek mindig, mindenütt egyformák. Hatalmas az Isten – de a sátánnak is megvan a hatalma és arra használja, hogy vakká tegye a szegény világot.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

 


19szent_janos_pal_530.jpg

Az irgalmas szeretetre leginkább azoknak van szükségük, akik egymás közvetlen közelében élnek: a házastársaknak, a szülőknek, és gyermekeknek, a barátoknak; de nem szabad hiányoznia sem a nevelésből, sem a lelkipásztori munkából.

Bár életünkhöz szükségünk van anyagi javakra, az emberi boldogságot nem lehet merőben anyagi jólétre építeni.

Don Bosco leginkább életével tanít.

Ha a gazdaságilag és politikailag elnyomott nemzetek fejlődését akadályozó bűnös struktúrákra gondolunk (vö. Sollicitudo rei socialis 37), valóban elfog bennünket a kísértés, hogy feladjuk a küzdelmet a legyőzhetetlennek látszó erkölcsi rossz ellen. Milyen sokan érzik erőtlennek és tehetetlennek magukat a kilátástalannak látszó nehéz helyzetekkel szemben! Krisztus azonban felszólít bennünket, hogy győzzük le a rosszat, és ez bizonyossággal tölt el bennünket, hogy még a rossz legszilárdabb struktúráit is le lehet győzni, helyükre állítva a „jó struktúráit” (vö. uo.39).

Kedves fiatal Barátaim, nagy veszélyt jelent számotokra a reklámok rossz befolyása. Ezek ugyanis az erőfeszítések kerülésére irányuló természetes emberi hajlamokat szítják, az ember vágyainak azonnali kielégítésére csábítanak, és emellett az általánossá váló fogyasztói társadalmi szemlélet azt diktálja, hogy önmaga megvalósítását mindenekelőtt az anyagi javak élvezetében, kihasználásában keresse.

1felajanlas_530.jpg

Non omnis moriar – Nem halok meg egészen – Az, ami bennem elpusztíthatatlan, most szemtől szemben áll Azzal, Aki Van!

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

A szentmiseáldozat alatt Jézus azt mondhatná nekünk: „Íme, a te Anyád!” Van-e olyan gyöngéd a szeretetünk és a szívünk tiszta-e annyira, hogy magunkhoz vehessük a Szűzanyát úgy, ahogyan János tette? Olyan gyöngéden, ahogyan János vette Őt magához.

Álljatok meg, időzzetek az Oltáriszentség előtt! Tűnődjetek rajta. És imádkozzatok. Hogyan tudta Isten ilyen kicsinnyé tenni magát, hogy két ujjal elérhetem vagy megtörhetem, és egy kisgyermek vagy egy haldokló is megkaphatja… Az Oltáriszentség minden képzeletet felülmúl…, mélységes hittel és szeretettel kell fogadnom. Jézus azért akarta ránk hagyni, hogy sohase feledjük el mindazt, amiért eljött és amit föltárt nekünk. Jézus ismerte az emberi természetet, tudta azt is, hogy „aki messze van tőlünk, szívünktől is távol van.” El tudjuk képzelni, milyen lenne az életünk Oltáriszentség nélkül?

13terez_anya_530.jpg

Íme, ezek azok az áldások, amelyeket Isten szelíd szeretete ebben az évben nekünk adott: – Mindenekelőtt a jó, amelyet Ő működtetett bennünk és általunk, és különösképpen a kegyelem, hogy állhatatosan megmaradtunk Benne mind a mai napig. – Megköszönjük a szegényeknek is, hogy elfogadtak bennünket, hogy elfogadták szeretetünket, és hogy ezért a szeretetüket adták. – Megköszönjük mindazoknak, akik szívükkel, a gyakorlatban és minden más módon részt vettek szolgálatunkban. – Köszönetet mondunk Istennek minden ajándékért, és megfogadjuk, hogy mindannyian örömet szerzünk Neki. MÁRIA ÁLTAL JÉZUSÉRT!

Isten nagyságát és dicsőségét mindig beragyogja az alázat. Milyen csodálatosak az Úr útjai! Alázatossá, kicsinnyé, gyengévé és szegénnyé tette magát, hogy megmutassa, mennyire szereti a világot. Ne féljetek attól, hogy alázatosak, kicsinyek, gyengék vagytok. Így meg tudjátok mutatni Isten iránti szereteteteket.

Legyetek boldogok, hogy szívetek legbensőbb rejtekében és minden egyes emberben szerethetitek Jézust. Osszátok meg örömötöket mindenkivel, akivel csak találkoztok. Hálás vagyok mindannyiótoknak sugárzó szeretetetekért és a kiárasztott boldogságért.

Szeressük a Szűzanyát minden munkánk által, amelyet Jézusért, Jézussal végzünk s Jézusnak szentelünk! Kérjük Jézust, hogy segítsen elmélyíteni Mária iránti szeretetünket, és hogy szeretetünk mind személyesebb és bensőségesebb legyen. Szeressétek a Szűzanyát úgy, ahogyan Ő szerette, hogy örömöt szerezzetek Neki. Úgy, ahogy Ő szerzett neki örömöt.

Teljes béke, öröm, egység; teljes egység az imában és a munkában: milyen csodálatos élő példa erre Szent Család! Kérlek Titeket: ne folytassatok hosszas vitákat az imáról, inkább tanuljatok meg Jézussal imádkozni. És engedjétek meg Neki, hogy bennetek és általatok imádkozzon.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/7

 

Minden hónap 31-én hozzászólásai

Szólj hozzá

0.035 mp